Tobi beért a rejtekhelyre. Gondolta, hogy Zetsu azt hitte, hogy meghalt, ezért visszajött a rejtekhelyre. Gondolta megkeresi. Amint beért a folyosóra, ott találta a veszekedő Kisamet és Hidant.
 - Fogd már be! – ordította Kisame. – Ennek semmi érteleme!
 - Mi az, hogy semmi értelme?! – kelt ki magából a másik. – Te kezdtél engem hülyének hívni!
 - De akkor is hagyjuk abba, semmi kedvem veled veszekedni, sőt időm sincs – mondta Kisame -
 Ugyanis Itachi ellopta az MP3-at.
 - Már megint? – jelent meg Deidara és Kakuzu.
 - Igen – válaszolta. – Ezért veszekedtem ennyit Hidannal, mert rohadt feszült vagyok miatta.
 - Barom, akkor mondjad! – szólalt meg Hidan.
 - Sziasztok – lépett be Tobi.
 - Cső – köszönt Hidan.
 - Zetsu -san nincs itt? – kérdezte a maszkos.
 - Veled kéne lennie, nem? – kérdezte Deidara.
 - Igen, de belefutottunk néhány vadászba.
 - Igen, és? – kérdezte Kisame.
 - Engem lelőttek, és egy kicsit elájultam, amikor felébredtem, Zetsu – san már nem volt ott.
 - Értem, de itt nincs – mondta Kakuzu.
 - Tényleg! – ordított fel Tobi.
 - Mi az? Hm! – lepődött meg a szöszi.
 - Kisame – san, Itachi – sant a tetőn láttam, amikor jöttem be. Hallottam, hogy ellopta az MP3-at, ezért gondoltam szólok.
 - Kösz, Tobi! – vigyorgott az először említett, és elrohant a tetőre vezető lécső felé.
 - Mi folyik itt? – lépett ki Sasori a szobából.
 - Te még csak most jössz ki?! – mutatott rá mérgesen a szürke. – Már nem sokára fél órája ordítoztunk Kisamevel!
 - Bocs, de elvesztettem mind a két lábam, és gondolhatjátok, hogy nem volt könnyű megfogni őket láb nélkül – mondta Sasori.
 - Hogy veszetted el a lábadat? – lepődött meg Tobi.
 - Nem tudom. Amikor lefeküdtem aludni, akkor még megvolt – gondolkozott el.
 - Biztos szépet álmodtál – röhögte ki Hidan.
 - Nagyon vicces vagy, Hidan.
 - Ugye? – vigyorgott.
 - Hidan, légyszíves – nyögte álmosan Sasori.
 - Oké, bocs.
 Ekkor Itachi kiabálását, vagy inkább sikítozását hallották. Éppen ott futott el előttük, és nem sokkal később Kisame.
 - Mi van kék veszekedőtársam, nem lett még meg az MP3? – ordított utána Hidan.
 - Nem, amikor már megtaláltam őt, akkor már elrejtette az MP3-at – ordított vissza Kisame.
 - Te, Kakuzu, nem keressük meg neki? Hm! – kérdezte Deidara.
 - Ha meg is keressük, az a miénk lesz, és eladjuk, és szerzünk…
 - Szerzünk mit?
 - PÉÉÉÉNNNZZZTTTTT!
 - Gondolhattam volna… – vont vállat Deidara.
 - Akkor keressük meg! – ordította a pénzmániás…
 - Inkább nem
 - Miért? – lepődött meg Kakuzu.
 - Mert nincs kedvem…
 - De most mér’?!
 - Mer’.
 - Aha.
 - Sajnálom, Pénzbuzi, de ez most nem jött össze – ütögette meg a vállát a társa.
 - Nem vagyok Pénzbuzi, oké?
 - Oké. Akkor leszel pénzmániás.
 - Nem.
 - Baszd meg, akkor mi akarsz lenni?!
 - Kakuzu.
 - Oké, Kukazu – röhögte ki.
 - Kukazu?!
 - Várjá’, nem is. Inkább legyél… – gondolkozott el. – Kukázó!!!
 - Kukázó?!
 - Jó név, nem? Az biztos, hogy jobb mint a Kakuzu.
 - Anyád! – mérgedt fel Kuká… Kakuzu.
 - Neked meg az apád! De, csak akkor, ha nem ölted meg…
 - Kuss!
 - Na, gyerekek, én megyek megkeresem az MP3at – mondta Sasori. – Had legyen Kisamenak is gyereknap.
 - Oké! – csillant fel Kakuzu szeme.
 - Te itt maradsz, és próbáld meg megfejni a gyíkot.
 Hidan már nem bírta a sok röhögést, Tobi is röhögött. És még Deidara is.
 - Fejjem meg a gyíkot? – kerekedett ki Kakuzu szeme.
 - Hajrá, Kakuzu! – ordította Hidan.
 - Oké, szerzek egy gyíkot.
 - Deidara, hozd a kamerát, ezt fel kell vennünk – röhögött Hidan.
 - Oké – vigyorgott az említett.
 - Csak vicceltem! – ordított vissza Sasori.
 Hidan kiborult, Kakuzu meg vigyogott mint a fekete alma. Vagy vörös? Nem tudom, szóval mindegy is. Ezután Sasori felment a tetőre. De nem látta ott az MP3at. Minden mögé benézett, meg még így sem. Már éppen feladta, és ment volna le, amikor meglátott egy kiálló téglát. Odament, kivette, és ott volt az MP3.
 - Boldog gyereknapot, Kisame – vigyorgott.
 Ezután fogta az MP3-at, és lement, de senki sem volt ott. Benézett a konyhába, Hidan ott evett, vagyis zabált Deidaraval együtt. Kinézett az ablakon, és ott volt Tobi, gondolta, hogy Zetsut kereste.
 Kisame meg Itachit üldözte. Gondolta, hogy benéz Peinhez is. Odament, bekopott, és bement.
 - Helló, Sasori. Mit akarsz? – kérdezte Pein, miközben a PSP-n játszott.
 - Semmi, csak gondoltam megnézem, hogy itt-e vagy – válaszolt.
 - Értem.
 - Akkor én megyek is.
 - Várj! – állította meg a főnök.
 - Mi van?
 - Konant nem láttad? – kérdezte.
 - Nem. Egész nap nem látta senki sem. Azt hittük, hogy itt van.
 - Nekem itt bűzlik valami…
 - Gondolod, hogy Orochimaru megint elrabolta Sasukenak játékszerként?
 - Nem hiszem. Orochimarut ismerve nem meri még egyszer.
 - De lehet, hogy megváltozott, nem?
 - Végül is, lehet…
 - Ezt mondom én is…
 - Te, nézz be Konan szobájába, és nézd meg, hogy érzed-e Orochimaru chakráját.
 - Oké – válaszolta, és kiment.
 Kiment, és elindult Konan szobája felé. Közben meglátta Itachi és Kisamet.
 - Kisame, gyere ide! – ordította Sasori.
 Kisame oda ment, de nem volt hozzá nagy kedve. Itachi csak vigyorogva figyelte, hogy mi lesz.
 - Tessék, boldog gyereknapot – adta oda az MP3-at.
 - Kösz! – ordított Kisame.
 - He?! – bambult el az üldözött.
 - Most meg mi a bajod, Itachi? Mondjuk, egész jó rejtekhelye volt az MP3-nak, de kiszúrtam.
 - Még egyszer kösz – köszönte meg Kisame.
 - Nincs mit.
 - De, hogy jöttél rá, hogy hol van? – kérdezte Itachi.
 - Nem raktad vissza jól a téglát.
 - Ó! Én hülye! – kezdte a fejét a falba ütni.
 - Szét ne törjed azért a fejed, akármilyen jó is lenne – röhögött Kisame.
 - Mi az, hogy jó lenne?!
 - Az igazság.
 - Te kis…
 - Rossz előérzetem van – mondta halkan Sasori.
 - Mi van? – kérdezte a mellette álló, vagyis Kisame.
 - Az, hogy megyek. Cső.
 - Oké! Cső – köszönt el.
 - Na, mi lesz Itachi? – fordult Itachi felé.
 - Az lesz, hogy ma a vacsora cápa lesz, de különleges módon megsütve – mondta mérgesen.
 - Mi van?
 - Amaterasu!
 - Nemá’!
 A következő pillanatban Sasori Kisame ordítozását hallotta.
 - Mondtam, hogy rossz előérzetem van…
 Sasori továbbment Konan szobája felé. Amikor odaért, akkor bekopogott. Mivel senki nem nyitotta ki, ezért benyitott. Konan nem volt sehol. És érezte Orochimaru chakráját is.
 - Istenem, ez már megint hagyta magát elrabolni? – sóhajtott Sasori.
 Kiment, és visszament Pein szobája felé. De mivel el kellet menni a konyha felé, mert a rövidebb út Itachinak köszönhetően beomlott. Amikor elment a konyha előtt, látta, hogy Itachi fűszereket keres, Kisame meg megpörkölve van kikötve az asztalra.
 - Itt meg megint mi a folyik? – lépett be a vörös.
 - Ez a MP3 rabló meg akar sütni! – ordította a megkötözött.
 - Cápahús? Ma finom vacsora lesz – lépett be Hidan.
 - Neked kuss! Menj és csináld a szertartásod! Szerintem úgy sincs jobb dolgot! – mondta mérgesen Sasori.
 - Igazad van, tényleg nincs jobb dolgom.
 - Akkor menjé’…
 - Oké – és Hidan kiment.
 - Ja, és Itachi – kezdett bele.
 - Hm?
 - Ha meg mered sütni Kisamet, akkor a főnök ki fog nyírni.
 Itachinak ijedtében kikerekedett a szeme, közben Sasori kiment.
 Egyenesen Pein szobája felé ment, amikor odaért, most nem kopogott be, hanem benyiott.
 - Szóval? – kérdezte Pein.
 - Elraboltál, megint…
 - Értem…
 - És?
 - Igen, Orochimaru volt.
 - Akkor szabadítsuk ki!
 - Oké. De… hogyan is? Senki sem tud rajtunk kívül Konenről.
 - Csinálunk gyűlést.
 Aha…
 Elindultak, és megkeresték a többieket. Először szóltak Tobinak. Aztán elértek Hidanhoz.
 - Mit akartok? – kérdezte.
 - Konan eltűnt – mondta Sasori.
 - Konan meghalt – mondta lenézően Hidan.
 - Ő… tényleg, elfelejtettük – bambultak el mindketten.
 - Idióták…
 Sasori és Pein elmentek.
 - De várjunk… – gondolkozott el Pein.
 - Hm?
 - Ha Orochimarunak ehhez semmi köze, akkor, hogy kerül oda a chakrája?
 - Biztos a múltkori rablás miatt.
 - Aha…